Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
Vissza
Előre
Menü
Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány

Az alapítvány 2007-ben azzal a céllal alakult, hogy a fenntartó szervezetek mellett segítse az együttest. Fő feladatai közül kiemelkedik az együttes utazási, szállási költségeihez való hozzájárulás, segítség a költsége autentikus felszerelések, népviseletek beszerzéséhez-elkészítéséhez. Céljai között szerepel a szakmai továbbképzések, szakirányú továbbtanulást vállalók támogatása annak érdekében, hogy hosszabb távon biztosítva legyen az együttes szakmai, művészeti szintje, és annak növelése.
Alapítványunk az állampolgárok jövedelemadójának 1%-ának felajánlásából és szponzorok támogatásából gazdálkodik, annak érdekében, hogy az óvodás kortól a felnőttekig meglévő 150-200 taggal rendelkező táncegyüttes minél színvonalasabb munkát végezhessen, ezzel a fiataloknak hasznos elfoglaltságot és széles körű megjelenést biztosítson.
A 2015-ös évben pályázati úton elnyerve , több mint 2.500.000 Ft támogatást nyújtottak!

A 2016, illetve a 2017-es évben ez tovább emelkedett, így évenként több mint 4 millió forinttal támogattak minket!


ADÓ 1%
Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány
Dunaújváros, Apáczai Csere János út 11.
Adószám:18500392-1-07
Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12024009-00148858-00100009